...

2010.12.05. 20:34

 

 

Az ember ismerősei mikor érdeklődnek az élete felől, általában megkérdezik, hogy éppen hova jár, mit tanul. Mikor megmondom, hogy biológia szakra járok, mindenkinek elgondolkodóvá válik az arckifejezése és jön a reakció: Az jó... és mi leszel, ha elvégzed? Egészen eddig boldogan válaszoltam, hogy biológus. A részletek nem voltak fontosak, büszke voltam arra, hogy tanulhatok, hogy a társadalom értelmiségi részéhez tartozhatok, és hogy az ország egyik legnevesebb egyetemén szerezhetek diplomát...

De valójában mi is leszek...?

A választ nem tudom... Nem látom a jövőmet, nem látom a jövőbeli önmagamat és ez  megrémít... Nem tudom, mi okozza ezt, a stressz, a kialvatlanság vagy a kikapcsolódás szinte teljes hiánya, mindenesetre mostanában egyre többször jut eszembe, hogy fogalmam sincs róla, hogy éppen merre is van az előre és vajon tényleg a saját sárga köves utamon járok-e, hogy elérjem azt, amit nekem szánt az élet... 

Sosem voltam vallásos... Szerintem mindenki abban hisz, ami neki jó és ebbe senkinek nincsen joga beleszólni. Azonban azok alapján, ami eddig az életben történt velem, úgy érzem, okom van azt hinni, hogy az élet nem véletlenek sorozata. Nem azt mondom, hogy van egy vagy több valaki, aki irányít fentről, de vannak dolgok, amik akaratod ellenére úgy történnek, ahogy és csak később jössz rá, hogy ennek így kellett lennie... Mikor gimnáziumba mentem, rettenetesen el voltam keseredve, hogy nem oda vettek fel, ahová első helyen jelentkeztem. Nem kellett sok idő, hogy ez az érzés teljesen a visszájára forduljon. Örülök, hogy oda jutottam ahova, mert tudom, hogy nem lett volna ilyen boldog 4 évem, ha máshova megyek... Tudom, hogy nem ismernék embereket, akik szerves és igen fontos részei az életemnek... Nem mondom, hogy könnyű volt, ott is küzdeni kellett... De boldog vagyok, hogy a sors a helyes útra terelt, akkor is, ha ezt, akkor még nem tudtam… Csak remélni tudom, hogy most sem hagyott cserben és nem hiába küzdök…

De ha netán mégis: akkor is boldog lehetek, hogy ismerem a szaktársaimat, akik akár fél mondatból felismerik a Vukot és akár befejezik a mondataimat, mielőtt én megtehetném és a tanáraimat, akiknek sikerült elérni, hogy egy kicsit megkedveljem a növényeket és akár koncertre is eljönnek velem…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hulyebioszosok.blog.hu/api/trackback/id/tr212495303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KKingu 2010.12.05. 20:40:45

bocs a színek miatt, sehogy sem akar működni ez most nekem...

Nóóri 2010.12.05. 20:53:27

A közös élmények kovácsolnak csapattá minket, úgy látszik az együtt szenvedés is része a játéknak. Csak egy kérdés: van így értelme a biológiának? Szükség van ennyi lexikális tudásra? Nem változott már egy kicsit a tudomány, bitte schön??? Muszáj túlélőműsorrá változtatni annak a tárgynak a tanulását, amit mind "szerelemből" választottunk?
A felhők fölött mindig kék az ég. És minden hepe után jön hupa, "tudást kértem, Ő pedig feladatokat adott amiknek megoldása közben fejlődött értelmem"... az optinizmus nem halhat ki!

KKingu 2010.12.05. 20:58:11

@Nóóri: de belőlem még kiölhetik...

yoska · http://hulyebioszosok.blog.hu 2010.12.05. 22:04:02

@KKingu: ne hagyd! a szenvedésnek vége lesz, és a végén csak a jó emlékek maradnak majd. ne hagyd, hogy más is maradjon.

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2010.12.26. 20:32:19

Járj emelt fővel! Biológusnak lenni kúl, de egész életedben valszeg kicsit "más" leszel mint a legtöbb polgártárs.

Különc, furcsa de feltétlenül irigylésreméltó. Ez persze nem kell, hogy felsőbbrendűséggel társuljon. Kikérik véleményed ha látnak egy bogarat, ha elfogynak a fecskék vagy láttak egy állatos filmet.

Diploma után már senki nem fog lexikális tudást kérni. Senki nem kérdez definíciókat. Ez csak rövid időszak, aztán napsütés! :)