Látom, előttem már elmondtak nagyon sok mindent, úgyhogy én nem az elején fogom kezdeni. Akit érdekel még egy kis áradozás, az itt megtalálhatja. Itt pedig olyasvalamiről fogok írni, aminek semmi köze a biológiához és a szakmaisághoz, amire nem kapunk majd jegyet, ami talán a libapimpó latin nevénél is maradóbb lesz: az estékről és a hangulatról.

Elmondták már, hogy nagyon kevesen maradtunk az évfolyamon. Eleinte ez nem tetszett, de rájöttem, hogy jó volt ez így. A nyavalygósok otthon maradtak, és tényleg csak az jött el, akit igazán érdekelt. A tanáraink, akik jöttek, ők pedig emberileg is olyanok, akiket érdemes megismerni. Minden adott volt egy jó hangulatú táborhoz, és azt hiszem, mi megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy ezt kihasználjuk.

Nyilván voltak döccenők. Volt, aki nem hozhatta a kutyáit, volt, akinek hiányzott a szerelme. Engem is elkapott utolsó előtti éjszaka a rossz hangulat. DE azt hiszem, sikerült túljutnunk ezeken, és ha jól láttam, összességében mindenki jól érezte magát.

Hatalmas élmény esténként ülni a tábortűznél, pusztítani a söröket és a tanárainkkal beszélgetni. Vagy behúzódni a konyhába, a hokedliken kucorogni, és odabent kornyikálni. Esetleg a szobánkban ülni vagy feküdni az ágyunkban, áthívva a tanárokat, és megbeszélve az élet nagy dolgait. Összekapaszkodva menni a vaksötét országúton, ahol néha csak a fák közül kikandikáló ég ad támpontot, hogy merre is kanyarodik az út. Ülni a terasz lépcsőjén a zuhogó esőben, és a könnyeimet nyelve gitározni. Látni azokat a hegyeket és sziklákat és növényeket, amikről eddig azt se tudtam, hogy léteznek, hogy ilyen csodálatosak, meseszerűek és mégis fájdalmasan valódiak. Ülni a földön, megenni az összes csokit, amit aznapra és másnapra szántunk, miközben várjuk a fuvart. Teli torokból üvölteni, hogy Potentilla anserina, libapimpó!, és közben sírni a röhögéstől.

Mindenkit sajnálok, aki kimaradt ebből. Egy ilyen tábor akkor is fontos, ha az emberből nem lesz biológus. Még a növényfelismerés is érdekes lehet, hiszen olyan jó úgy sétálni egy erdőben, hogy tudod, mi micsoda. Persze eddig is szépnek találtam a dudvákat, de így már olyanokat is észreveszek, amiket addig nem. És ez fontos.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.