... ami talán nincs is. De hátha mégis...
 

       Fák

Fák. Suhogó lombuk
a szélben
áll, a megmásíthatatlan.
Mert mi lesz már, ha
jön a tél, és tép lombot
fáradhatatlan.
Azt hiszi tán, tett valamit,
s az megmásíthatatlan.
Várok tovább, s nézem
az ágakat,
rügyük csupán az áhítat,
mit a tavasz vár.
Majd megjön a köd:
olvadás pára,
s rügyek bomlanak ámulva
a tájra.
Áll a Fák lombja, virul
ím, látóhatár-hosszan,
mert az élet
megmásíthatatlan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.