Egy régóta késő poszt: EO ’10
2010.09.26. 15:26
Nos, ez az a mese, amit Nóóri kérésére írok meg, mert kissé idejemúlt lett időközben.
Július utolsó hétvégéjén részt vettem a European Open in Agility nevű rendezvényen. Ez tulajdonképpen egy Európa bajnokságnak felel meg a sportágunkban, csak épp nem úgy hívják (jórészt történeti okokból).
Július 22-én, csütörtökön hajnalban indultunk útnak a csehországi kisváros, Liberec felé. A nap jó részét „autókázással” töltöttük, mire mindenki el tudta foglalni a szállását. A mienk egy hangulatos apartman volt, tíz ágy (három szobára elosztva), kis konyha, fürdő, nappali.
Másnap reggel regisztráció, kötelező orvosi vizsgálat (minden résztvevő kutya számára kötelező, az embereket nem nézik), utána irány az edzőpálya. Ez a verseny szempontjából fontos, mert rá kell hangolódnia a párosnak a hosszú utazás után a pályára, valamint érdemes a kutyával megismertetni az akadályokat (elvégre nem az otthon használtakat találjuk itt). Az idő kellemes volt, néha kissé meleg, néha hűvös, bár elég fülledt.
Estére minden megváltozott: elkezdett szakadni az eső… És csak esett, és esett, és esett, végeláthatatlanul. A levegő persze ezzel együtt hűlt, és a másnap sem hozott új meleget… Szombat reggel szitáló ködben cuccoltunk ki a pályára – mekkora előny lett a szabadtéri stadion fedett lelátója! -, majd leóvakodtunk a pályák mellé: onnan ugyanis jobban látszanak a versenyzők számára fontos pályajellemzők: akadályok „szögei”, kanyarok, fordulók. Az eső persze nem érte be a tegnapi mennyiséggel, újra rázendített. Nem kellett három perc sem a bőrig ázáshoz (volt esőkabátom. Csak befolyt alá a víz). Az igazi csemege pedig a pályabejáráskor kezdődött: a pályán már állt a víz (csak úgy kandikáltak kifelé belőle a fűszálak), és akinek volt vízhatlan cipője, annak a bokájánál csurgott bele az égi áldás…
A futamokat négy pályán bonyolították a szervezők. Ez nem csak hagyomány az EO-n, hanem szükség is: hétszáz (idén 714 volt az utolsó kiadott startszám) kutya, három kategóriában (méret szerint: small, medium, large, a hivatalos angol elnevezésben) igényel ennyit. A magyarok is természetesen szétszóródtak a pályák között, ki-ki a maga kategóriája szerint. Aki pedig nem a saját futamával volt elfoglalva, szurkolt a többieknek.
A saját kategóriánk három szakaszra bontva futotta a pályáit: Ennek a felosztásnak az az értelme, hogy pályát egyszerre a kb. 170 versenyző nem tudná bejárni – nincs rajta annyi hely. A pályabejárás lényege a pálya megjegyzése, valahogy úgy, mint a díjlovaglásnál. Mi, a magyar versenyzők a harmadik harmadban jártuk és futottuk a pályáinkat. A verseny első napja ugyanis kettő futamból áll, illetve a legjobbaknak egy harmadik is kerül, a Final. Ennek a győztese nyeri az egész EO-t (a kategóriákat természetesen külön számítják, három győztest hirdetnek).
Az első pályánk nem volt nehéz, és jó érzés volt futni rajta, a bokáig érő vizet leszámítva, persze. A második pályánk, amit délután futottunk, már nem tetszett annyira, de rossz az sem volt (a talaja került délutánra rosszabb állapotba, csúszkáltunk is becsülettel). Estére, a Final pálya számára egy új területet kerítettek el, mégiscsak az az egyik legfontosabb futam, derékig sárban nem futható. A Finalbe bekerült magyaroknak nagyon szurkoltunk, és addigra a az eső is szelídült. Az első két kategória futotta le aznap a Finálét, a small és a medium (magyarul: mini és midi), ugyanis az időjárás miatt megcsúszott a szervezés, és besötétedett.
Érdemes még elmesélnem a large (maxi) kategória egyik pályáját. A talaja ugyanis annyira tönkrement, hogy még délelőtt le kellett állítani a futamokat, míg hoznak rá homokot…
Másnap a csapatfutamokkal folytatódott a verseny. A csapatokat négy (minimum három) kutya alkotja. Két futamot fut a csapat minden tagja – mint az egyéni versenyben -, az elért eredményeiket pedig összesítik a végén. Két kategóriában rendezik a versenyt, a mini-midi kutyák „keverhetők”, a maxik külön versenyeznek.
Reggelre az összes tegnapi pálya helyét „áttolták” kicsit, ugyanis annyira tönkrement a talaj, hogy lehetetlen lett volna futni rajta ismét. A pályák szintén jók voltak, a verseny pedig kiélezett. Sajnos a második futamban mindannyian hibáztunk (engem pályatévesztésért kizártak), nem lettünk olyan jók, mint az első „kör” után reméltük. Az időjárás sem lett kegyesebb hozzánk, folytatódott a szakadó eső, és még hidegebb is lett (bár, személyes véleményem szerint júliusban szinte mindegy, hogy 14°C, vagy 10°C van…).
A csapatfutamok végére elállt az eső, és még a nap is kikandikált a felhők mögül néha. Melegebb nem lett, de legalább felderítette kissé a vacogó kedélyeket. A maxi Final futamot (ami a szombati napba már nem fért be) mindenki nagy lelkesedéssel várta, és szurkolta végig.
Estére kihűlve, kimerülve indultunk a szállásunkra. Nem várt ránk más, csak az összepakolnivaló cuccaink. Ja és egy kis versenyzáró khm, ünneplés…
Fantasztikus élmény részt venni egy ekkora versenyen. Rengeteg kutya, ember, versenyző… Ismerősök és új arcok, szerte Európából és a tengeren túlról (hiszen egy open versenyen nem csak európai vehet részt). Azt hiszem, ez olyasvalami, amiért érdemes volt egy tavaszi versenyévadot végigdolgozni…
Zárszóként egy videó, ami érzékelteti az időjárási körülményeket: https://www.youtube.com/watch?v=5qZjSf_JjVY
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hulyebioszosok.blog.hu/api/trackback/id/tr132324494
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nóóri 2010.09.28. 21:35:32
Ezek után merje valaki azt mondani, hogy az agility nem is igazi sport! A kutyák mellett ti is jól lefáradtok, azért a hihetetlen összhangért, amit el tudtok érni a kutyussal, azért pedig kicsit irigy is vagyok. Hihetetlen még csak videóról is nézni, hogy mi műveltek. Le a kalappal:)
Utolsó kommentek