Magyar nyelvről már sokan nyilatkoztak sokfélét. Az alábbi két példával azt a jelenséget mutatnám be, amikor az emberekbe ivódott udvariasság felülmúlja a valóság nyújtotta logikát. Kicsit érthetőbben: a magyarban számtalan formula és kifejezés van az udvariasság szolgálatában, ami már olyan szinten belénk ívódott, hogy olyankor is használjuk, amikor az teljesen logikátlan, sőt szinte már már ellentmondásos is.

Jelenet 1:

Leányzó már így is túl sok káros szenvedélyt vett fel a tárgyak mellett az egyetemen, de a dohányzás lehet, hogy már sok lesz (azok a csúnya perspektívák, fütyre mászó fekete tüdő, terméketlenség és társai...), így doboz cigijét odaadja csoporttársának, aki utólag is, már a doboz végén járva megköszöni, mire a válasz:
-Ugyan már, fogyaszd egészséggel!

Jelenet 2:

A találkozóhely kijelölése az Örs vezér terén sem egyszerű, a metróval közlekedőknek biztos tájékozódási pont a vakok és gyengénlátóknak kihelyezett nagy Braille írásos tábla. Ha valaki nem tudja kapásból hol van a metrókijáratnál megkérdezi, hogy is néz ki az pontosan? Mire a válasz:
- Majd meglátod!

A két jelenet akár egy gyenge szituációs szóviccnek is elmenne, de tényleg érdemes egyszer végiggondolni, hogy még hány ilyen formaság, üres kifejezés van a nyelvünkben, amit már annyit használtunk, hogy fel se fogjuk mit mondunk, csak beillesztjük a beszédünkbe, mert belső kényszerünk van rá.
Egy német anyanyelvű tanáromnak is volt erre egy megfigyelése, miszerint egy többnemzetiségű rendezvényen akkor derül ki, ki a német és ki a magyar, amikor a közös étkezés van. Egy magyar bejön, udvariasan kérdezi meg melyik fogás micsoda, mikor asztalhoz megy megkérdi szabad e a hely, jó étvágyat kíván, "kérem szépen"-nel kéri el a sót, a kenyeret és így tovább (persze most a magyarok kultúrált, teszem azt értelmiségi részéről van szó, az utca emberétől ne várjuk el ugyanezt).
Egy német beviharzik, felkap egy tálcát, összeszedi amit enni akar, leül az asztalhoz, aztán amikor végez, se szó se beszéd távozik. Tudom, tudom udvariassággal nem lehet messzire jutni, de ha egy külföldi ilyen pozitívan is lát minket, még se vagyunk annyira elveszett népség...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.