Orvos-biológus

2010.08.09. 11:23

Úgy tűnik, az első évem a biológia szakon egyben az utolsó is: szeptembertől a SOTE orvostanhallgatója leszek. Bánom is, meg nem is. Bánom, mert egy nagyon jó csapatot kell otthagynom, mert hiányozni fognak a tanárok, a barátaim, az órák, a kis létszám. Bánom, mert most majd még többet kell utaznom, ráadásul még hat évig az iskolapadban fogok rohadni. Nem bánom, mert itt is nagyon jókat fogok tanulni.

Volt már, aki, amikor elmeséltem neki, hogy iskolát váltok, azt kérdezte: "Miért, a biosz nem volt elég jó?" És ezt minden rosszindulat nélkül, halálkomolyan kérdezte. Na igen, kívülállóként talán én is azt mondanám, hogy ja, az orvosképzés mennyivel jobb, mint egy természettudományos képzés. De ki tudná ezt igazából eldönteni? Más. Nem nagyon más, hiszen az orvoslás és a biológia nem is áll messze egymástól, de azért más. Ha nagyon ki akarnám sarkítani a dolgokat, azt mondanám, az orvosok életeket mentenek, a biológusok inkább kutatnak vagy terepen vannak. Ez sarkítás, mert sok orvosból lesz kutató (na és van, aki beteggel nem nagyon fog találkozni, lásd a patológusokat), és ha a biológus olyan helyen dolgozik, még életeket is menthet.

Szóval nem, nem azért megyek el, mert nekem a biosz "nem elég elit". Ez még így, leírva is szörnyen hangzik, kimondani meg nem is merem. Egyszerűen csak hajt a vágy, hogy minél többet tudjak, és a kíváncsiság, hogy meg tudom-e csinálni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hulyebioszosok.blog.hu/api/trackback/id/tr42209166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nóóri 2010.08.12. 21:45:20

Ezt a kérdést mindenki habitusához mérten értékelje. Én személy szerint csak eszméletlen sok pénzért és nagyon kiélezett helyzetben nyúlnék bele pl egy ember szájába vagy viselném el napi xx órában a nyavalygásukat. Ellenben szívesen felboncolnék egy cápát is. De a medikusokért maxi respect, aki azt végigcsinálja ép ésszel egy hős. Yoska, élménybeszámolóid várjuk!

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2010.08.15. 20:43:27

És spec ma is belenyúltam a lányom szájába mert nem nyelte le a kaját csak tárolta...Ja, ingyen. :)

Nagy lesz a társadalmi megbecsültséged és munkád is lesz bőven. A pénz meg nem boldogít! :D

Nóóri 2010.08.15. 20:51:38

@Aropa: És egy vadidegenébe? Nap mint nap?

yoska · http://hulyebioszosok.blog.hu 2010.08.15. 21:59:56

@Aropa: önkéntes doktor? az se rossz :D
munkám tényleg sok lesz, és milyen jó! bár valószínűleg nem (csak) szájakban fogok turkálni ;)
ha már nem bírom, akkor meg még mindig ott a kutatás
süti beállítások módosítása