"Atyaég, ez egy rozmár!"

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük ott, ahol egy átlagos egyetem, átlagos karának, átlagos szakán tanuló hallgató napja kezdődik. Óracsörgés, szinte már hiányzó utazás a piros hetes, vagy a kukacvillamos fedélzetén, majd a megérkezés az órára, ahol a tanárbácsi szépen bevezett minket a Zootaxonómia rejtelmeibe (mitől más a szisztematika és a taxonómia, ki állat, ki nem, stb....), majd a felszólítás: az óra a Baross utcai Bogárgyűjteményben folytatódik. Hogyan is néz ki egy bogártár? Egy klasszikus pesti bérház lifttel, portással és minden stíluskellékkel, és labirintusszerű szobák, ahol a szekrényekben zokni helyett 300 kg tű felhasználásával, szakszerűen tárolt nagyjából 3 millió típuspéldány bújik meg, a mm-s paránybogártól, a férfitenyérnyi cincérig bezárólag. A muzeológusok pedig serénykedve, egy egy szekrényhalom mögött/alatt/mélyén vizsgálják ezeket a néhol csodás, néhol félelmetes lényeket, vagy a következő "bogaras" találkozót szervezik. Tehát valóságban, divatosan szólva realtime-ban csinálják azt, amit mi majd az órán tanulunk. A gyakorlatok milyenek lesznek velük? Majd kiderül, tanulni biztos fogunk eleget, ettől nem félünk.

Itt még nem ért végett a dolog, ugyanis a nap a Ludovika téren, a Múzeumban folytatódott, no nem ott ahol a látogatok koptatják a padlót, hanem a kulisszák mögött, ahol az első ránézésre fura figurák kutatnak, preparálnak, vagy éppen egymás ebédjére pályáznak. Már csak a könyvtáruk egy impozáns látvány, bár valahogy megnyugtatóbb volt a tény, hogy nem kellett 45 percig farkasszemet néznem egy kitömött őzzel, hanem helyette felfedező útra indultunk (valaki nézett már farkasszemet nagy üvegszemekkel? félelmetes és zavarbaejtő ez biztos). Láthattuk a csontgyűjteményt, ahol csak négyen tudtunk megemelni egy elefántagyarat (mert tényleg 45 kg volt, nem ámított a muzeológus!), a filmekből ismert tekerős szekrényből pedig majd minden emlőscsalád képviselőinek koponyája bújt meg, vagy vigyázzállásban (inkább vigyázzfekvésben) kitömött példánya. Ami azonban az igazi katarzisélmény volt, az a bőrgyűjtemény, ahol hatalmas, plafonon futó vállfákról komplett állatbőrök lógtak. Most következik a visszautalás: az egyik ilyen vállfán lógó nagy dög fejét keresve ketten szinte eltüntünk a bőrében, mire kolleginákkal megállapíthattuk, hogy bizony ez egy rozmár. Szóval kicsit benfentesként a Természettudományi múzeum még elképesztőbb élményeket kínál. Aki meg nem maradt itt velünk, mert más álmokat dédelgetett, az nyugodtan mondhatom, egy élménnyel lett kevesebb. Már csak az, hogy az ország két nem elhanyagolható biológusával tölthettünk fél napot megér egy misét, de az, hogy végre beláthattunk a múzeumi kiállítások születése, és főként értelme (fajok reprzentálásán túl egyfajta esztétika, az elveszett természetközelség visszacsempészése, mégha csak holtakon át) mögé, olyan élmény amit én személy szerint nem tudom, hogyan fogok megköszönni. Sajnos visszatérés a valóságba: ha ilyen "komoly" emberek tartják az órát, akkor ők erős követelményeket állítanak elénk, ehhez nem fér kétség. Na de kérem, akik túléltek már szigorlatot, 2 félév biomatekot, kémiát, és még sok minden mást, azokon talán ez sem fog ki. Talán, mert hogy semmi sem biztos csak a változás.

Szerencsére nem csömörlöttem bele a sok halott állat látványába, a nap hátralevő részében élőket szedtem össze. Ám ez már egy másik történet...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.